A 2020-as évben az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár portfóliói pozitív hozamot értek el, a referencia index teljesítményét meghaladó értékkel zártak, a Növekedési portfólió kivételével.
A 2,7%-os éves inflációt 4 portfólió teljesítette felül, így a tagok megtakarításának értéke reálértékben is növekedhetett.
A Klasszikus portfólióban az év végére a feltörekvő piaci kötvényallokáció és egyéb kötvények teljesítettek igazán jól. Ennek köszönhetően 0,84% (nettó) éves hozamot ért el.
A Kiegyensúlyozott portfólió az utolsó negyedévben tudott igazán jó teljesítményt elérni, köszönhetően a részvénysúly megemelésének és azon belül is a hazai részvények arányának 0,75%-ról 5%-ra történő emelésének. Ez a taktika jónak bizonyult, a kedvező vakcina tesztek következtében rendkívül intenzív rotáció alakult ki, így az eddig lemaradó régiós piacok kiemelkedően teljesítettek a negyedév során. 2020-ban a Kiegyensúlyozott portfólió 3,38%-os nettó hozammal zárt.
A Növekedési portfóliónak az év elején felhalmozott lemaradását az utolsó negyedévben sikerült jelentősen csökkenteni, de ennek ellenére az egész éves teljesítménye nem érte el a referencia index teljesítményét. Az eltérés sok kisebb okra vezethető vissza, a fedezeti pozíciók közti különbség, a készpénz kitettség eltérő szintje, valamint a részvénykitettség kismértékben eltérő összetétele. A Növekedési portfólió ettől függetlenül 4,49% hozamot ért el.
A Szakértői abszolút hozam portfólió teljesítményét az RMAX Indexhez képest mérjük, ami a három hónapnál hosszabb, de 1 évnél rövidebb hátralévő futamidejű állampapírok indexe. A szakértői portfólió az utolsó negyedévben a legjobb teljesítményt tudta elérni. A pozitív változás egyik oka, hogy a növekedési papírokból a rendkívül alulárazott CEE részvények felé mozdult a vagyonkezelő, így a pozitív vakcina hírek után kialakult piaci rotációból (ami az alulértékelt, hagyományos és „újra nyitási” részvények felülteljesítését jelentette) profitálni tudott a portfólió. A teljesítményhez így mind a növekedési típusú (Napenergia, félvezetők és chipgyártók), mind pedig a hagyományosabb szektorok pozitívan járultak hozzá (főként PZU, OTP, EU bankszektor valamint a görög piac). A Szakértői abszolút hozam portfólió éves teljesítménye 6,57%.
A MegaTrend portfólió a 2020-as évben kiemelkedő hozamot tudott elérni. A Magyarországon elérhető nyugdíjpénztári portfóliók teljesítményét magasan meghaladó teljesítménnyel zárta. Ehhez hozzájárult a pandémia miatti erőteljes hatékonyságjavulás következtében jól teljesítő, magas növekedésű szektorok, és így a megatrend típusú befektetések jó teljesítménye, csak úgy, mint a jó ütemben megnövelt kockázati súly hozzáadott értéke. A MegaTrend portfólió egész éves hozama 26,05% lett, ami nagyjából kétszerese a referencia index teljesítményének.
Befektetéseinek árfolyamáról naponta tájékozódhat honlapunkon, a Portfóliók és hozamok menüpont alatt, és honlapunkon megtalálja Befektetési Politikánkat is. Felmerülő további kérdéseivel kapcsolatban ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésére a 06-1-477-4890-es telefonszámon, hétfőtől péntekig 8–16 óra között, csütörtökönként 20 óráig.