A nemzetközi részvények árfolyamának alakulása 2019-ben:

  • Az USA-ban 2019 elején még 3 kamatemelés volt beárazva a kötvény piacokon, de a részvény piacok mozgásainak hatására a 3 emelésből 3 csökkentés lett, ami nagyon pozitívan befolyásolta a részvények árait.
  • Az elemzők 2019-re vállalati eredmény növekedést vártak, ami elmaradt, ennek ellenére a részvény árak felmentek. A részvény árak emelkedése kizárólag a P/E expanziónak volt köszönhető.
  • A kereskedelmi háború miatt kialakult befektetői aggodalom végig jelen volt 2019-ben, de minden eladási hullám csak jobb vételi lehetőséget jelentett.
  • Az európai részvényeket a Brexit körül kialakult bizonytalanság folyamatosan nyomás alatt tartotta, aminek eredménye az lett, hogy a főbb európai indexek alul teljesítették az amerikai indexeket.

A kötvénypiacok alakulása 2019-ben:

  • Csökkenő amerikai állampapír hozamok miatt rendkívül jó befektetési kedv alakult ki világ több állampapír piacán.
  • Az emelkedő kötvény árfolyamok kihatással voltak a részvény árfolyamokra is, és az a ritka befektetési környezet alakult ki, hogy 2019-ben mind a kötvény mind a részvény árfolyamok emelkedtek.

Magyarországon is csökkentek a hosszabb távú állampapír hozamok 2019 január és decembere között. A 10 éves magyar államkötvény 2,8% kamattal kezdte az évet, és kisebb ingadozásokkal az év végére 2%-ig esett. Ez természetesen kihatással volt a forint árfolyamára is, előfordult, hogy 337 forint fölött is kellett fizetni 1 euróért.

A befektetői piac hatása a nyugdíjpénztári hozamokra

Összeségében elmondható, 2019 kiemelkedően jó év volt a befektetési piacon, amely pozitívan érintette minden befektetési termék hozamát. Az Aegon önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók átlagon felül teljesítettek, mindegyik portfólió pozitív hozamot tudott produkálni.

A nyugdíjpénztári megtakarítás azonban a tipikus befektetési formáknál lényegesen hosszabb időtávra szól, ezért fontos, hogy teljesítményét is csak hasonló időszakra érdemes értelmezni. Egy-egy jobb hozamú év különlegesen jó hozam emelkedését hosszabb távon várhatóan kiegyenlítik az átlag alatti esztendők.

Befektetéseinek árfolyamáról naponta tájékozódhat honlapunkon, a Portfóliók és hozamok menüpont alatt, és honlapunkon megtalálja Befektetési Politikánkat is. Felmerülő további kérdéseivel kapcsolatban ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel állnak rendelkezésére a 06-1-477-4890-es telefonszámon, hétfőtől péntekig 8–16 óra között, csütörtökönként 20 óráig.